Tag Archives: Jeles András

2015. január 20-án, kedden 18 órától: JELES ANDRÁS: ÁLOMBRIGÁD

Kedves csak JELENTŐS magyar filmek Barátai! – JELES ANDRÁS hívei!

AZ ÉN NEMZEDÉKEM LEGNAGYOBB RENDEZŐJE – JELES ANDRÁS, aki színházat is úgy tud rendezni, profikat és amatőröket instruálni, hogy 2 éve a Bálint Ház történetének legnagyobb SZÍNHÁZI sikerét (is) learatta – revelatív filmjei mellett – az AUSCHWITZ MŰKÖDIK című, nagyon keményen groteszk színpadi drámával…

2015. január 20-án, kedden 18 órától a Bálint Ház nagytermében Budapest, VI. Révay u. 16.

JELES ANDRÁS: ÁLOMBRIGÁD színes magyar nagyjátékfilm- filmszatíra, RÁTONYI RÓBERT (?!) önparódiájával, kommentárjával…

Vendégünk a rendező!

Tőlem szokatlan, rövid hírlevél: ezt a Filmet, amely sokkal keményebben NEVETTETI ki a "létező szocializmust" mint a A TANÚ – 1985-t 1989-ig szintén dobozban pihentették… Ezer vidám geggel elkészített filmgroteszk, amelyben egy "szocialista brigád" elhatározza, hogy előad a színpadon egy jó kis szocialista szovjet darabot… JELES ANDRÁS már 2000-ben is egy olyan fontos rendező-gondolkodó (filozófus – filmrendező) volt, hogy a júniusi Könyvhétre jelent meg JELES gondolatainak válogatott gyűjteménye: Büntetőszázad  (A Huszadik Század ) címen.

Feleségem akkor  majdnem 7. hónapos terhes volt KATIVAL – kabbalából bemutattam Őket egymásnak….. számomra, exemnek és akkori "legjobb" 8 barátomnak ajándékba megvettem a friss Jeles-kötetet,, amelyet személyre szólóan dedikáltattam nekik… András az én dedikált kötetembe a következőket írta: Perlaki Tamásnak, a régi szeretettel és emlékezéssel a régi, nem sokkal szebb időkre.  kétezer, június   Jeles  (A kötetet a Kijárat Kiadó adta ki.)

A vetítés után vendégünk az ALKOTÓ!

Házigazda-moderátor: Perlaki Tamás

Belépő: 1000 Ft.

Mindenkinek Jó kedvet (a filmmel is) és jó egészséget kívánok. AKI HALLJA, ADJA ÁT – JELES RITKÁN NYILATKOZIK.

Tisztelettel

Perlaki Tamás
filmesztéta és a február 7-i bécsi Velazquez kiállítás tárlatvezetője.

A programokról hírlevél is készül, így ha Ön vagy egy ismerőse szeretne feliratkozni a filmklub hírleveleire, itt megteheti: Feliratkozás hírlevélre